Túlsó part

- Van-e egyáltalán valamilyen elmélete Gótama úrnak?

- Vaccsha, a Beérkezettnek nem szokása, hogy elméleteket állítson fel. Mert a Beérkezett felismerte, mi a test, hogyan jön létre a test, hogyan szűnik meg a test; mik az érzetek, hogyan jönnek létre az érzetek, hogyan szűnnek meg az érzetek; mi a tudat, hogyan jön létre a tudat, hogyan szűnik meg a tudat; mik az adottságok, hogyan jönnek létre az adottságok, hogy szűnnek meg az adottságok; mi a megismerés, hogyan jön létre a megismerés, hogyan szűnik meg a megismerés. Ennek következtében a Beérkezett minden véleményt, minden feltevést, minden önzést, önösséget, önhittséget feladott, elvetett, legyőzött, elhagyott, visszautasított, eltávoztatott, és ezáltal felszabadult.

(...)

- Gótama, mintha egy falu vagy város határában állna egy nagy szálafa, és a mulandóság törvénye szerint lefoszlana róla lomb és gally, lefoszlana róla kéreg és háncs, és idő múltán lomb és gally nélkül, kéreg és háncs nélkül, szárazon, tisztán állna a törzs, ugyanúgy lomb és gally nélkül, kéreg és háncs nélkül, szárazon, tisztán áll előttem Gótama úr magyarázata. Pompás, Gótama! Pompás, Gótama! […] Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

Aggi-vacchagotta Szutta, Példázat a tűzről (részlet) - forrás: http://a-buddha-ujja

Késésben volt.

Órája nincs, a mobilt pedig otthon felejtette reggel a nagy kapkodásban, el kell érnie a vonatot. Fontos út...

Egy kicsit elaludt. Túl rövid volt az éjszaka.

Az aluljáróban elviharzott a keresztül-kasul áramló embertömegek között, néhány járókelőnek neki is ütközött. Egy hajléktalan a kezét tartotta. Adott volna neki némi aprót, ha nem siet, néha szokott, de nem akarta most még ezzel is tovább húzni az időt.

Nem tudta, mennyi lehet az indulásig, nem látott órát sehol.

A lépcsők előtt állt egy fekete ruhás alak, kapucnival a fején. Mintha telefont, vagy PDA-t babrált volna. Odaszólt neki:

- Elnézést, meg tudja mondani, mennyi az idő?

Amaz felé sem fordult, csak halkan annyit mondott:

- Persze, természetesen..., meg tudom mondani..., önnek - motyogta, miközben a gombokat nyomogatta a készüléken - 12 óra 35 perc 14 másodperc.

- Ah, bolond! - legyintett és tovább sietett. - Hiszen még csak reggel van!

63. A hangot hallva, jógába merültem,
s jelekből láttam, hogy a hír igaz volt.
Jöttem, hogy lássam Sákják lobogóját,
mint Indra-zászlót a nagy ünnepségen." (58.)

64. A férfi-Indra megörült e szónak,
és szinte kábultan a nagy örömtől,
a dajkával a csecsemőt kihozta,
s mutatta: lássa remeték vezére. (59.)

65. Csodálva nézte a nemes királyfit,
testén szerencse megannyi jelével:
talpán kerék, ujja közében hártya,
hosszú szemöldök, elefánt-erős törzs. (60.)

66. A kisdedet látva a dajka karján
– mint Tűz szülöttét az Umá ölében –,*
könnycseppek gördültek le a pillájáról,
sóhajtva ég felé emelte arcát. (61.)

67. Aszita könnyek-boritotta arca
megrémítette az atyát, fiáért.
Kezét kulcsolva, a fejét lehajtva
kérdezte, könnytől akadó szavakkal: (62.)

68. "Szentség! Ha testén csoda-jelt találtál,
s éppígy csodás volt a világra jötte,
s üdvöt, szerencsét szavad is jövendőlt,
mért fátyolozzák szemedet most könnyek? (63.)

69. Mondd, hosszu élet lesz e gyermek sorsa,
vagy bánatomra született a földre,
s e korty vizet, mit nehezen szereztem,
rögtön megissza a halál előlem? (64.)

70. Mondd, szertefoszlik eme fő reményem?
Családom díszére lesújt a balsors?
Nyugodt lélekkel hagyom itt a földet?
Szemem lehúnyni se tudom miatta. (65.)

71. Családom sarja kivirulni nem fog?
Ki fog száradni, mielőtt teremne?
Uram, szólj gyorsan! Elemészt a kétség.
Tudod, szülői szeretet milyen nagy.” (66.)

72. Balsors-ijesztett ura aggodalmát
eloszlatta a remeték királya:
"Király, nyugodjék meg a lelked! Úgy lesz,
amint ígértem; igazat beszéltem. (67.)

73. Nem attól tartok, hogy a sorsa más lesz:
a saját sorsom szomorít el engem.
Időm lejárt, és épp most született meg,
ki majd véget vet minden születésnek. (68.)

74. Lemond a trónról, a világi díszről,
szilárd erővel igaz útra tér át,
a vak világban a tudás napjával
tudatlanságnak a homályán áttör. (69.)

75. Hulláma vénség, tajtéka betegség,
vihara halál a nagy óceánnak:
a szenvedésnek, de ő a világot
kimenti ebből a tudás hajóján. (70.)

76. Erény medrében, a tudás vizével,
elmélyülés és türelem sodrával
árad Tanának üditő folyója,
a szomjas élők kínját csillapítja. (71.)

77. Vágy erdejében, bánat kötelében,
a születések vad forgatagában
vergődőknek, mint eltévedt vándornak,
megmutatja a szabadulás útját. (72.)

78. Vágy-gerjesztette szenvedély tüzétől
perzselt világnak tana hűs esője
enyhet fog adni, ahogy az aszályban
sínylődő földet a zápor üdíti. (73.)

79. A kívánságok reteszével elzárt
tudatlanság nagy kapuját bezúzza
az Igaz Tan súlyos ökölcsapása,
a rab világnak az utat kitárja. (74.)

80. A tévelygések kötelébe hurkolt,
segítő nélkül gyötrődő világot
kiszabadítja ön-okozta bajból
a Törvény Ura, ha tudatra ébred. (75.)

81. Így hát ne aggódj a fiad miatt te.
A sajnálatot azok érdemelnék,
kiket süketté tesz a balgaság, dölyf,
s nem hallgatják meg a Tökéletes Tant. (76.)

82. Az Igaz Tan kinyilatkoztatását
én már nem érem meg, ezért hiába
értem a csúcsra az elmélyülésben;
vesztes vagyok, bár magas égbe jussak." (77.)

Asvaghósa: Buddha élete (részlet)

Forrás: http://terebess.hu

Látszólag micsoda feloldhatatlan ellentmondás!

Megfejthetetlen rejtvény.

Talányos rébusz, fejtörő, rejtély, enigma...

Pedig "csak" a buddhizmus legmélyebb és legfontosabb következtetése, melynek belátására alig akad vallás, filozófia, világnézet... és legfőképpen: ember.

"Megszűnik minden gondolat,

Megszűnnek a szavak, csend van.

Buddha sehol, senkinek,

Semmilyen tant nem hirdetett."

A halál után a léleknek fel kell ismernie a különböző "csarnokokban" reá támadó gonosz hatalmakat és megnevezésükkel uralmat kell szerezni fölöttük. Máskor vonzó istenek, csodálatos vidékek jelennek meg előtte. Ezek láttán megörülhet, s azt hiheti: megérkezett, pedig káprázat ez is.

"Az emberi lélek a sötétségben szunnyad vakon és tudatlanul, álmainak rémképei vagy bűbájos jelenségei között" - írja Hamvas. - "De rémkép vagy bűbáj egyre megy: mind a kettő varázs - májá. Ez a veszélyes szakadék, ahol az emberi lélek teljesen elalhat, éberségét úgy elvesztheti, hogy sohasem ébred fel többé. Ezt érti a szöveg akkor, amikor így szól: „lelkük meghalt”. Ez nem a fizikai halál, hanem az, amit a misztikusok második halálnak neveznek, amikor a lélek, mint az egyiptomi halotti könyv mondja: örökre az álomképek között bolyong, amikor, mint a tibeti könyv írja: a lélek visszamerül a varázsképek örök körforgásába. Ezek az álmosak, akik Busjaszta bűvölete alatt állnak és abban a hiszemben élnek, hogy: csak aludj, aludj, a te időd még nem érkezett el. S ezeknek az ideje sohasem fog elkövetkezni. Ezek a tanítványok, akik, mialatt az Úr imádkozik, alusznak. Ezek, akik azt hiszik, hogy vágyaik, szenvedélyeik, akaratuk, gondolatuk, képzeletük, érzékviláguk valóság."

Egyetlen feladat van: ébernek lenni, és a jót és a rosszat is egyaránt megnevezni. Végső soron pedig: fel kell ismerni önmagam, saját lelkem halhatatlanságát, azonosságát az istenekkel. A kilenc csarnok, a beavatás kilenc lépcsőjének végső értelme, mint a világ összes jelentős szellemi hagyományában, Egyiptomban is, hogy saját, egyéni lélek nincs: "Vagyok a rejtett isteni lélek, ki az isteneket teremtette".

Csak az ébredhet fel, aki a különállást felismerte. "Megszabadultam, mert tudom az isten nevét." Vagyis: beláttam, hogy én és Ő azonos.

Miért fontos ez? Mert beavatás és halál ugyanaz, de a beavatás nem csak a halál állapotában érhető el. A kilenc csarnok már az életben is bejárható és a szükséges azonosítás megtehető.

Most ama vidékre érek, hol fehér koronával fején

Kezében jogarral lakozik az isteni lény.

Előtte megállok hajómmal, és e szavakat mondom:

"Hatalmas isten, szomjúság ura, pillants reám,

Ki éppen csak megszülettem!

Éppen csak megszülettem!

Éppen csak megszülettem!"

Így szól az isten:

"Nézz hát ide,

E vesztőhelyen magad előtt láthatod

Kínpadra feszített bűneid...

Megismered őket, ugye?

S most e tettek emlékét

Életre keltem benned..."

Erre így felelek:

"Ré vagyok, ki megerősíti a kiválasztottak lelkét.

Én rejlek a szép és szentséges fában,

Világ sorsának görcse-csomójaként.

Tudd meg, ha én növekszem, Ré is gyarapodik.

(...)

Bizony, minden tagomban egy istenség lakozik;

S testem egészét Thoth védi, óvja.

Mint Ré, megújulok naponta.

Senki nem képes karomat béklyóba verni,

Vagy bénító bilincset rakni kezemre;

Sem az istenek, sem a megtisztult lelkek,

Sem az ősapák, sem a pokolba jutottak,

Sem a beavatottak, sem a mennyeknek angyalai!

Vagyok a lélek, mely útjában nem ismer gátat.

A nevem - titok. Vagyok a tegnap.

"Évmilliárdok szemlélője", ez a nevem.

(...)

Horus vagyok, évmilliók vándora.

Szám mérlegén pontosan kiméretik

Szó és hallgatás.

Az egyiptomi hagyomány szerint a halál után az ember negyvenkét bíró elé kerül, ahol "megmérettetik a szíve". A szívet az "ib" vagy a "hati" szóval jelölték, és az élet forrásának, a lelkiismeret lakhelyének tartották. Ezért ezt kellett lemérni, amikor a halott életéről akarták megtudni az igazat, és ezért volt a szív halál utáni tartósítása is elsődlegesen fontos. A szív az egyéni sors székhelye.

"Hati" a megvalósított sorsot jelenti, a múlt egészét, a halott ki nem használt lehetőségeivel együtt. "Ib" a jövendő sors, mint a tiszta, meg nem valósult lehetőségek egésze, valamint az emberben meglévő rossz és jó gyűjtőhelye. Ez a lelkiismeret helye is. Ezért a mágikus erők a Hati tartományába tartoznak, a profetikus tisztánlátás pedig az Ibben gyökerezik. A halott mindkét szívhez ragaszkodik, és elhárítja azt, hogy bármelyiket alárendelje a másiknak: " Ib szívem maradjon meg helyén! Hati szívem maradjon meg helyén! Honoljon béke köztem és a szívem között!" (Halottak Könyve, 26. fejezet), "Ne legyen hát fölcserélve Ib és Hati szívem az Alvilág istenei előtt!" (28. fejezet)

A szívmérlegelés szertartása a következőképpen zajlik: Osiris egy baldachin alatt ül, körülötte a negyvenkét bíra (negyvenkét isten), akik a negyvenkét nomost szimbolizálják. Előttük egy mérleg, egyik felére Anubis felteszi a halott szívét, a másik felébe egy madártoll - Maat tolla kerül, az igazság szimbóluma, vagy Maat kis szobrocskája. Maat maga nincs jelen a tárgyaláson, csak az ítéletnél. A mérlegelés eredményétől függ a halott további sorsa. A mérlegnek egyensúlyban kell maradnia. Ha a szív alászáll, akkor lehúzták a bűnei. Ha azonban felmentő ítélet születik, akkor szent szellemmé, Khu-vá változik. Thot ellenőrzi a mérlegelést, és lejegyzi az eredményt.

A közelben ott áll Anubis, a sakálfejű isten és más istenségek, például Bastet, Kenemti, Neba és Khemi. Egy emberevő szörny is jelen van, akinek krokodilfeje oroszlántestben és víziló hátsó lábaiban folytatódik, készen arra, hogy felfalja a gonoszt. Akiket maa kherunnak, a hang igazának ítélnek, azok Osiris áldását élvezhetik, és beléphetnek királyságába. Minden tettükben teljes szabadságot élveznek, bejárhatják az istenek birodalmát, vigaszt és segítséget nyújthatnak a kárhozott lelkeknek, beszállhatnak Ra mennyei bárkájába, kedvük szerint változhatnak át bármilyen állattá, egyszóval istenné válnak.

A szívmérlegelés közben a halott elmondja tagadó bűnvallomását. Ebben azt sorolja fel, hogy milyen súlyos vétket nem követett el a földön:

"Lásd, a Törvényt és Igazságot
Én a szívemben hordozom,
Mert a rosszat kitéptem belőle gyökerestől.
Nem okoztam szenvedést az embereknek,
Családom tagjaival sem voltam erőszakos.
Igazságot hamisságra föl nem cseréltem.
Silány emberekkel nem közösködtem soha.
Nem tettem törvénytelent.
És nem dolgoztattam mértéken felül másokat.
Hogy gőgömet tápláljam,
rangot nem szereztem soha.
Szolgáimat nem gyötörtem.
Nem káromoltam az isteneket.
Szűkölködők szájától nem vontam meg a falatot.
Idegen előttem minden, mi az isteneknek utálatos.
Sohasem hagytam, hogy úr a szolgáját megkínozza.
Oka nem voltam szenvedésnek.
Éhínséget sem okoztam soha.
Ember miattam sohasem könnyezett.
Nem öltem, és nem bujtottam senkit gyilkolásra.
Nem terjesztettem ragályt az emberek között.
Oltárról adományt el nem oroztam,
Nem loptam el az istenek szent kenyerét.
Adományaiktól nem fosztottam meg a szent szellemeket.
A templomban gyalázatosságot nem cselekedtem.
Áldozati adományaimat nem csökkentettem.
Nem próbáltam csalárdsággal növelni vagyonomat,
Más földjét jogtalanul a magaméhoz nem csatoltam.
A mérésnél nem csaltam soha.
Gyermekek szájától nem vontam meg a tejet.
Más marháját el nem hajtottam.
Csapdákat nem állítottam, s nem ejtettem tőrbe
Az istenek ligetében a szárnyasokat.
Szent vizeikből nem fogtam halat.
Nem tartóztattam fel a vizet áradás idején,
S nem rongáltam meg a gátakat.
Nem oltottam el olyan tüzet, melynek égnie kell.
A húsáldozatok szabályait betartottam.
Nem loptam el a templomok áldozati barmait.
Nem szálltam szembe az istenek akaratával.
Tiszta vagyok! Tiszta vagyok!
Tiszta vagyok! Tiszta vagyok!"
(Nu-papirusz)

Miután a halott megtisztul, áthalad kilenc csarnokon. A kilenc számmisztikai értelemben nem más, mint a beavatás száma. A kilenc csarnokon való átkelés a beavatottság elérése a kilenc fokozaton keresztül. Ezután a lélek teljesen átváltozva, megtisztulva megleli békéjét és örök életét a túlvilágon.

Forrás: http://osara.wicca.hu

"Ahogy az óceán lassanként lesz egyre mélyebb és mélyebb, a feneke fokozatosan lejt, egyre mélyül hirtelen szakadék nélkül, ugyanúgy ebben a törvényben és ebben a diszciplínában is a fokozatos gyakorlás, a fokozatos akció, a fokozatos kibontakozás van jelen, és nem a legmagasabb tudás hirtelen elérése."

Továbbá: "Azt mondom, nem lehet a tökéletes tudást mindjárt az elején elérni; csak később, gyakorolva, kiművelve, lépésről-lépésre haladva lehet a tökéletes tudást elérni. Hogyan? Nos, jön egy ember, a bizalom által ösztönözve; eljővén, csatlakozik (az Áryák Rendjéhez); csatlakozván, figyelmesen hallgat; hallgatván, megkapja a doktrínát; megkapván a doktrínát, tudatába vésődik az; kutatja a tudatába vésődött doktrína értelmét; kutatván annak értelmét, a doktrína feltárja neki a tudást; a tudás feltárulása révén elfogadja azt; elfogadván, elmélyül abban; elmélyülvén, vitézül gyakorol; vitézül gyakorolván a legmagasabb igazságot valósítja meg, és az elmélyülés révén látja azt."

Ezek az állomások. Itt röviden meg kell jegyezni, hogy a sor elejére helyezett "bizalom" teljesen más, mint holmi "elhívás": először is a szövegekben mindig egy olyan bizalomról van szó, amit a mester fenséges alakja és példája ébreszt; másodszor, amint az az előbb leírt sorozat felépítéséből tisztán látható, itt egy átmeneti engedményről van szó, mivel az igazi csatlakozás akkor történik, amikor az elmélyülés és a gyakorlás révén létrejön a közvetlen látás, az intellektuális intuíció képessége, ami teljesen független az előzményektől.

A következő van tehát kiemelve: "Aki nem tud vitézül gyakorolni, az nem tudja elérni az igazságot; mivel tehát vitézül gyakorol (az aszkéta), azért éri el az igazságot: így tehát a vitézlő gyakorlás a legfontosabb dolog az igazság elérése érdekében."

Természetesen van itt egy implicit feltételezés, amit rövidesen alaposan megvilágítunk, miszerint az emberek, akikhez (a Buddha) szól, egyáltalán nincsenek elbutulva, és nem intellektuális vélekedés gyanánt fogadják el a szupraszenzitív valóság létét, hanem azáltal, hogy benső és természetes érzékük van arra. A "közönséges ember" számára, aki bensőleg úgy véli: "Nincs adomány, nincs adományozás, nincs áldozat, nincs másvilág, nincs szellemi születés, nincsenek a világon tökéletes és beérkezett aszkéták és bráhmanák, akik - miután megvilágosodott előttük, és láthatóan megjelenítették és elmagyarázták nekik - annak és annak a világnak a hiányát hirdetnék" - a doktrína mintha ki sem lenne fejtve, mivel ezeknél hiányzik ama "bizalomhoz" szükséges elemi feltétel, ami a "nemes ifjút" jellemzi, és ami a fenti sorozat első tagját alkotja. Az egyik szöveg találó hasonlata szerint olyanok ezek az emberek, mint az "éjszakába hajított dárdák".

Azon pragmatikus és antiintellektualista elsőség kapcsán, amivel az akció rendelkezik a felébredés doktrínájában, a nyílvessző igen szuggesztív hasonlatát kell felidézni. Szó esik egy nyílvesszővel meglőtt emberről, akihez barátai és társai orvost hívnának, ő azonban nem hagyja kihúzni a nyilat, amíg meg nem tudja, ki találta el, mi a neve, melyik nemzetséghez tartozik, milyenek a vonásai, az íja nagy volt-e vagy kicsi, milyen fából készült, milyen volt a húrja, és így tovább. Ez az ember előbb halna meg, mintsem hogy mindezt megtudhatná. Pontosan ugyanígy viselkedne az, mondja a szöveg, aki csak akkor lenne hajlandó a Magasztost követni, ha az választ adna a különböző spekulatív kérdésekre, kifejtve, hogy örök-e a világ, vagy sem; test és lélek különböznek-e, vagy sem; vagy hogy a Beérkezett számára mi a túlvilág, és így tovább.

Mindezt, mondja a Buddha, nem hirdettem ki. "És miért nem hirdettem ki? Mert ez nem üdvös, egyáltalán nem aszkétikus, nem vezet elutasításhoz, nem vezet elszakadáshoz, nem vezet megsemmisüléshez, nem vezet lecsendesedéshez, nem vezet kontemplációhoz, nem vezet felébredéshez, nem vezet ellobbanáshoz: ezért nem hirdettem ki."

Az embert és a világot illető ellentétes elméletek közül - amelyek jellegükben a kanti antinómiákra emlékeztetnek - igaz lehet egyik is, másik is. Egyetlen dolog bizonyos azonban: az állapot, amelyben az ember ténylegesen találja magát itt lent, és amelynek megsemmisítéséhez már életében megkapja a tanítást".

(Részlet Julius Evola: A felébredés doktrínája című művéből)

Megjegyzés: Az idézetben tett hivatkozások a "szövegre" az Anguttara-nikáyo, a Majjhima-nikáyo, a Dhammapada és a Dígha-nikáyo egyes részeire vonatkoznak.

A Vatikán nem örül James Cameron alkotásának, a remek látványeffektusok ellenére túl egyszerűnek találták az Avatar sztoriját, és felületesnek a környezetvédő üzenetet. A vatikáni rádió leszögezte, hogy szó sincs remekbe szabott sci-firől, és ártalmatlan szórakozásnak minősítette a produkciót, ami a "hiteles érzelmekben is szűkölködik".

Valóban a romantikát hiányolja a katolikus egyház a filmből, vagy mint minden esetben, amikor tiltakoznak egy film ellen, valójában vallási okok állnak a háttérben?

Neytiri az Avatarban:

"Eywa nem segít senkinek harcolni - mások ellen."

Ótestamentum:

Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéből, (a) szolgaság házából. Ne legyen(ek) neked más istene(i)d énelőttem.

(...)

Mikor valamely város alá mégy, hogy azt megostromold, békességgel kínáld meg azt.

És ha békességgel felel néked, és kaput nyit, akkor az egész nép, a mely találtatik abban, adófizetőd legyen, és szolgáljon néked.

Ha pedig nem köt békességet veled, hanem harczra kél veled, akkor zárd azt körül;

És ha az Úr, a te Istened kezedbe adja azt: vágj le abban minden fineműt fegyver élével;

De az asszonyokat, a kis gyermekeket, a barmokat és mind azt, a mi lesz a városban, az egész zsákmányolni valót magadnak prédáljad;

és fogyaszd el a te ellenségeidtől való zsákmányt, a kiket kezedbe ad néked az Úr, a te Istened.

Így cselekedjél mindazokkal a városokkal, a melyek igen messze esnek tőled, a melyek nem e nemzetek városai közül valók.

(...)

"Az Úr mondta Mózesnek: lásd, Istenévé teszlek téged a Faraónak, Áron pedig, a te atyádfia, szószólód lészen.

Te mondj el mindent, a mit néked parancsolok; Áron pedig, a te atyádfia mondja meg a Faraónak, hogy bocsással el Izráel fiait az õ földérõl.

Én pedig megkeményítem a Faraó szívét és megsokasítom az én jeleimet és csudáimat Égyiptom földén.

És a Faraó nem hallgat reátok; akkor én kezemet Égyiptomra vetem, és kihozom az én seregeimet, az én népemet, az Izráel fiait Égyiptom földérõl nagy büntetõ ítéletek által.

S megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, a mikor kinyujtándom kezemet Égyiptomra és kihozándom az Izráel fiait õ közülök.

(...)

Mert általmégyek Égyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsõszülöttet Égyiptom földén, az embertõl kezdve a baromig, és Égyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr.

És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.

És legyen ez a nap néktek emlékezetül, és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségrõl nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt.

(...)

Lõn pedig éjfélkor, hogy megöle az Úr minden elsõszülöttet Égyiptomnak földén, a Faraónak elsõszülöttétõl fogva, a ki az õ királyi székiben ûl vala, a tömlöczbeli fogolynak elsõszülöttéig és a baromnak is minden elsõ fajzását.

  ***

(Mindaddig, amíg a keresztény egyházak - néhány üdvözlendő kivételtől eltekintve - nem képesek feloldani az Ó- és az Újtestamentum istenképe közötti alapvető ellentéteket, állandóan ellentmondásokba fognak ütközni és legitimitási problémákkal fognak küzdeni. Ez nyilvánvalóan csak az Ótestamentum figyelmen kívül hagyásával és egy másik teremtésmítosz beépítésével lehetséges.)

Milyen különös!

A dolgok logikája szerint mindennek, ami az életben kedvező, öröm, szép, mámor, Márától kellene erednie és mindennek, ami rossz, csapás, fájdalom, szenvedés, az Istentől.

Miért is?

Mert mindez az ő érdekük lenne.

A boldogság elaltat, a fájdalom kimozdít. A kábaság Márához közelít, az éberség az Istenhez.

De mit tegyen az Isten, ha nem akar bántani, mégis segítene?

Talán küld egy dalt, ami megérint és felébreszt, mondjuk olyat, mint ez itt.

Lehet, hogy ennyi is elég...